Z észrevette felén, hogy aggódik. Nem értette miért,
de Bella nem is mondta el. Csak odabújt hozzá vigaszt keresve. Nem szerette, ha
tehetetlen párja fájdalma miatt. Szerette volna elűzni felesége gondjait, de
sajnos nem volt rá idő. Nemsokára gyűlés lesz és még a lányát is látni akarta
előtte. Meg kellett nyugtatnia őt is.
- Z, kérlek – sóhajtotta a nő.
- Mi baj, kedves? – fogta hatalmas tenyerébe fele
apró arcát.
- Nallának valami nyomja a szívét. Szenved, és
nem engedi, hogy segítsek – nézett parancsolójára aggódva.
- Szeretnéd, hogy beszéljek vele? Amint vége a
gyűlésnek? – kérdezte a harcos. Közben azon gondolkodott, vajon mi bánthatja
lányát.
- Majd elmondja. Bízom benne – rázta meg a fejét
Bella. – De attól még nagyon rossz őt így látni.
- Rendben – bólintott a férfi. Tudta, hogy ha
Bella nem kéri, akkor nem kell nagyon aggódnia. Lepakolta a fegyvereit és a
fürdőszobába ment. Szívesen megmosta volna fele hátát, de tudta, hogy szorítja
őket az idő. Így gyorsan lemosta magáról az alantasok fekete vérét, majd
kényelmes ruhába bújva átment a vak király irodájába, ahol mindenki jelen volt.
Amint belépett meglátta a lánya mellett a király fiát az egyik oldalon, azt a
nyomorultat, aki annak idején megbántotta lányát a másik oldalán. Dühbe gurult
és mérge hideg fuvallatként söpört végig a helyiségen.
- Nyugodj le Z. – szólalt meg a király.
- Mit keres itt ez a féreg? – nézett a királyra.
- Tudom, hogy nem tetszik a jelenléte, de marad.
Hírei vannak számunkra. Az Őrző is nemsokára megérkezik.
Az Őrző – kérdezte magában Nalla. Szerelme amint
megérkezett mellette állt meg, miután köszönt Dariusnak és elmondta a
királynak, jövetelének okát. Nalla boldog volt, már attól is, hogy Damien
mellett állt meg. Érezte apja haragját, amint belépett a szobába. Szerette
volna azt mondani neki, hogy nincs miért haragudnia, de nem mert megszólalni.
Aztán hatalma fény árasztotta el a szobát és megjelent az Őrző. Megállt a
király mellett és csendben végignézett a fáradt arcokon.
- Látom, hogy mindenki fáradt. Nem húzzuk sokáig
a dolgot. Damien, Lachlan fia, lépj elő. Üdvözöllek köreinkben. – Damien előre
lépett és meghajolt.
- Híreket hoztam. – szólalt meg tisztelet teli
hangon. – Egy ideje figyeltem az Omegát– mondta – és a szálak ide vezetnek a
városba. Megfordult néhányszor a versenyeken, ahol Nalla szokott. És jó néhány
gyermek tűnt el a környéken.
- Milyen verseny? – hördült fel Z. Ha a lánya
illegális versenyek résztvevője volna, akkor ő arról tudna.
- Apa, kérlek – nézett rá lánya könyörgően. –
Később megbeszéljük. – fordult vissza az Őrző felé. Z belül forrt a méregtől.
De ezt majd később elintézik négyszemközt a lányával. Még hogy illegális
versenyek!
- Nallának nagy szerepe lesz a mostani harcokban.
Van egy ember, akinek a segítségét el kell fogadnotok. Nalla tartja vele majd a
kapcsolatot – szólt az Őrző. – Damien, Lachlan fia, térj vissza a testvériségbe
és a kastélyba. – emelte fel a kezét. Damien szintén felemelte a karját, hogy a
nőéhez érintse, mire hirtelen fájdalommal és villanással megjelent egy
tetoválás a karján. Majd Nalla is felkiáltott és az ő hátán is megjelent egy
pillangó alakú tetoválás.
- A sorsotok közös, ez legyen a jele annak, ami
köztetek fonódik. – szólalt meg a csuklyát viselő nő. Odafordult Z és Bella
felé és a harcoshoz lebegett.
- Ami köztük van az örök. És jó. Nem kell
féltened a lányod, garantálom a biztonságát. – Z nem válaszolt, csak magához
ölelte felét, aki a hátát simogatta. Nehezen hitt a faj teremtőjének, de nem
tehetett mást. Aztán egy villanással eltűnt magukra hagyva a döbbent
harcosokat. Bella a lányához sietett és megnézte a hátát, amin egy gyönyörű
fekete pillangó virított. Nalla nem mert senkire sem ránézni. Anyja arcát nézte
és várta apja dühkitörését. De e helyett Z odament hozzá, két tenyerébe fogva
arcát mélyen a szemébe nézet, majd homlokon csókolta. Aztán fakadt ki.
- Mi a fenét gondoltál a versenyzéssel? Mégis
hogy képzelted? Az eszedbe sem jutott, hogy mekkora veszélynek teszed ki a
fajt? Amúgy sem rózsás a helyzet. – dühöngött a harcos. A többiek pedig szépen
csendben magukra hagyták a kis családot. Egyedül Damien maradt az irodában.
- Tudod, hogy sosem tennék semmi rosszat a
fajnak. Nem ártottam senkinek. – szólalt meg Nalla nyugodt hangon, pedig belül
zokogott, hogy édesapja haragszik rá.
- Nem akarom, hogy kimenj oda többet,
megértetted? – emelte fel a hangját Z.
- Sajnálom, ha csalódást okoztam. Ha nem vagyok
olyan lányotok, mint szeretnétek. De nekem csak ez van. És erről nem mondok le.
- Meg ne tudjam, hogy kimész még egyszer. –
fenyegette meg az ujjával.
- Mi lesz? Megtagadsz? – kérdezte Nalla szemtelenül.
– Ha nem tartottatok volna meg, most nem kellene ezen aggódnod. – feleselt
pedig nem volt szokása.
Bella remegve kapkodta a levegőt. Nem értette,
hogy alakult a vita ekkora veszekedéssé. Hisz parancsolója és lánya imádják
egymást. Z nem válaszolt, csak megfordult és kicsörtetett a szobából. Nalla
megrázta a fejét és zokogva a szobájába rohant. Bella csak állt ott halálra
vált arccal. Damien odalépett hozzá és vigasztalni próbálta.
- Le fognak nyugodni. Ugyan olyan természetük
van. Nem tudnak egymás nélkül létezni. – erre Bella bólintott és szomorúan ment
a hálójába.
Damien nem ment a lány után. Még nem pirkadt és
volt egy-két elintézni valója, pedig isten a tudója mennyire szerettet volna a
lánnyal menni.
Nalla a szobában zokogott, mikor kopogás után Darius
bement hozzá.
- Kislány… - ült le mellé az ágyra.
- Nem ezt akartam – hüppögte. – Nem így akartam,
hogy megtudja. Sőt nem akartam veszekedést. De most haragszik rám. És amiket
mondott!!! – csuklott el a hangja. – Nem akartam megbántani sem, de mérges
lettem. Én… - halt el a hangja.
- Minden rendbe fog jönni. Ne aggódj. – simogatta
a hátát. – Apád lenyugszik és minden rendben lesz. Meg fog érteni. –
vigasztalta a lányt.
Nalla még nem nyugodott meg. Tudta, hogy a vitát,
amit most elkezdett nem fogják egyhamar lezárni apjával. Darius egy ideig még
nála volt, aztán elment. Nalla vett egy forró fürdőt hátha megnyugszik, de nem
sikerült. Várta hátha Damien bekopog hozzá, de nem jött ő se. Lehet, hogy már
nem is akarja őt? Talán az ígéretét sem tartotta be vele ellentétben. Leült az
ágyára és maga elé meredt. Nem tudott volna aludni. Nem is akart. Járt az agya.
Bella követte férjét a hálójukba, ahol a férfi
fel-alá kezdett járkálni. Látta felét, de dühös volt lányára. El is veszthetné
őt. Akkor neki annyi. Nem érdekli ha haragszik rá, de legyen a kastélyban. Bár
nagyon sokat tud lánya a testvériség előtti életéről, még nem tud arról, hogy
annak a kígyónak a rabszolgája volt. Nem akarta megbotránkoztatni. Félt, hogy
lánya csalódna benne és megutálná. Bella csak az ajtónál állt és várta, hogy
férje lenyugodjon végre és beszélni tudjanak. Ismerte parancsolóját és tudta,
hogy időt kell neki hagynia. De most ő is félt. És nem tud mit tenni. Ha az
Őrző valamit parancsba ad, akkor annak úgy is kell lennie. Aztán Z hirtelen
megállt és felé fordult. Magához vonta és szorosan tartotta karjában. Bella
örömmel engedte át magát férjének. És ő ugyanolyan örömmel fogadta férje
közeledését. Azon ritka pillanatok egyike, amikor engedte, hogy félelme megmutatkozzon.
És ezeket a pillanatokat élvezte, amikor együtt kerestek megoldást
problémáikra.
- Nem gondolta komolyan – mondta a nő.
- Én sem. De ha baja esne… - kezdte a férfi, de
fele megrázta a fejét.
- Darius, Damien, te és mindenki a testvériségből
őt védi. Te is tudod. Engem inkább az nem hagy nyugodni, hogy miért szólt róla?
Ennyire nem bízik bennünk? Vagy fél tőlünk? Mit és hol rontottuk el? – kérdezte
felindultan.
- Sss
leelan, nyugodj meg. Semmi baj. Meg fogjuk oldani. Tudom, hogy beszélnem
kell vele. Mert van, amit még nem tud rólam. És nagyon félek a reakciójától.
Nem szeretném, ha csalódna bennem. – sóhajtott a férfi.
- Nem fog. Imád és felnéz rád… Adj neki egy kis
időt. – kérte Bella.
- Rendben – bólintott a férfi és megcsókolta
szerelme mézédes ajkait.
Darius a lánynál maradt, míg az el nem aludt. Nem
látta még veszekedni Z-t és a lányt. Meglepte őt Z hangneme. Tisztában volt
vele, hogy félti a lányát, de nem gondolta volna, hogy így kiakad a versenyzés
miatt. Aztán az, hogy Damien visszatér a kastélyba, még inkább felborítja majd
a hétköznapokat. Főleg, hogy Nalla is új feladatot kapott. Elővette telefonját
és tárcsázta barátja számát.
- Mondd – szólt bele Damien.
- Most aludt el. Mi a fenéért nem voltál
mellette? – kérdezett rá mérgesen.
- Nem lehetett. Még nem. De amint visszaértem,
megkeresem.
- Remélem, tudod, mit csinálsz. Ha még egyszer
összetöröd a szívét, az apja a csontjaidat fogja összetörni.
- Láttad, hogy megjelölt minket az Őrző. És
ismersz. Múltkor sem direkt tettem, amit tettem. – morogta Damien. De tudta,
hogy barátjának igaza van.
- Jót akarok neki. Ma álomba sírta magát és
bizonytalan az irántad való érzelmeiben. Nem tudom, milyen hamar bocsát meg
neked. Elvégre megbántottad azzal, ahogy elmentél. – mondta.
- Tudom – szorította össze az álkapcsát. Tudta,
hogy nagyon meg kell alázkodnia, hogy megbocsásson neki a lány.
- Rendben, akkor később beszélünk. – tette le a
telefont Darius. Anyja jött a folyóson vele szembe.
- Fiam – ölelte meg.
- Anya, örülök, hogy ti nem akarjátok megszabni,
hogyan éljek – döntötte homlokát Bethéhez.
- Drágám, Z- és Bella sem teszik. Csak tudod,
mikor Nalla született, Bella majdnem belehalt a szülésbe és Z megfogadta, hogy
egyiküket sem veszti el. – fogta meg a kezét.
- Értem – válaszolta Darius. – Most lefekszem –
puszilta meg édesanyja arcát a harcos. Hiába, anyának mindig igaza van
–gondolta mosolyogva.
A szobájába érve lezuhanyozott és lefeküdt.
Elalvás előtt arra gondolt, hogy milyen jó volna az ő életében is egy ilyen
elsöprő szerelem, mint a szüleié vagy épp a legjobb barátjáé.
Nalla nem aludt jól. Forgolódott és rémálma volt.
Lihegve ijedt fel az egyik szörnyű álmából. Felült és maga köré csavarta a
takarót. Tudta, hogy nem fog már visszaaludni, ezért takaróstul lement a
konyhába, csinált magának egy teát, mivel már mindenki aludt. Csak néhány
szolgáló járt fel-alá, de nem zavartatta magát. Miután kész lett bement a
nappaliba és leült a kanapéra. Kényelembe helyezte magát és kortyolni kezdte a
teáját.
Hirtelen villanás után megjelent a faj anyja, az
Őrző. Ott lebegett a lány előtt. Nalla meglepődött, hogy megkereste őt a nő.
- Őrző – köszönt.
- Lányom. Ismered jövetelem okát. Neked a
feladatod lesz kapcsolatot tartani az ember segítőtőkkel. A neve Tara Marsden.
A Westover Ave 23 szám alatt lakik. Azért te kapod a feladatot, mert ő a
hasonmásod. Nektek kell megoldani a dolgot. Találkozz vele, holnap este 11-kor
a versenyen.
- Értem – bólintott Nalla. – Tudom, hogy nincs
kérdés, de… - kezdte, ám félbehagyta a mondatot.
- Az érdekel, hogy miért jelöltelek meg titeket.
– fejezte be helyette a nő.
- Igen – bólintott a lány.
- Mert, ami köztetek van az jó és örök. A fajnak
szüksége van a szerelem erejére. És ti egymáshoz tartoztok. – fejezte be, majd
egy villanás kíséretében eltűnt.
Nalla percekig némán bámult maga elé. Tudta, hogy
Damien és közte még nincs minden rendben. De hogy neki hasonmása legyen… - nem
tudta felfogni. Még valaki, aki olyan, mint ő. Ez örömmel töltötte el és már
kíváncsian várta a másnapi versenyt. Egyszer csak hallotta, hogy valaki bejön a
nappaliba és Damient látta meg az ajtónál állva. Bement és leült a lány mellé
és megfogta a kezét.
- Hiányzol – suttogta Nalla. Nem mert ennél
többet mondani, mert félt.
- Te is nekem – sóhajtotta a férfi. – Nem
engedlek el soha többé. – nézett a lány szemébe. És Nalla hitt neki. Odabújt a
férfihoz és így ültek a kanapén egy ideig. Várta, hogy történik valami, hiszen
csak most kezdődnek a dolgok. Nalla érezte, hogy lesz ez még rosszabb ennél is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése