3. fejezet Találkozás

Damien érezte, hogy a lány elaludt. Felemelte és felvitte lefeküdni a szobájába. Szívesen maradt volna mellette, hogy a lány álmában hozzá simuljon, de még nem volt itt az ideje. Homlokon csókolta és átment a szobájába. Gyors zuhany után ő is lefeküdt. Nalla mikor felébredt hiányolta a férfit maga mellől. Szeretett volna hozzábújni kicsit. Hogy végre ketten is lehessenek. De ma este nem fog egyedül aludni – fogadta meg. Lement az első étkezésre és várt a többiekre. A szülei érkeztek utolsóként. Bella megcsókolta lánya haját, apja megsimogatta a hátát és leültek mellé. Mindenki csendben evett. Ma senkinek nem volt kedve viccelődni.

- Na, jó! – szólalt meg Nalla. – Elmondaná valaki, hogy mi a gond? Mért néz rám mindenki úgy, mintha halott volnék? – tette fel a kérdést.

- Mire gondolsz? – kérdezte V.

- Még itt vagyok és maradok is. És nem tud megfélemlíteni egy olyan átlátszó alak, mint az Omega – jelentette ki a lány erre a harcosok felnevettek.

- Apja lánya – jegyezte meg Butch. Nalla szeme az apjára tévedt, aki a tányérját bámulta és nem reagált.

- Nem úgy tűnik, hogy neki tetszene…. – jegyezte meg Nalla, mire a többiek inkább nem válaszoltak. – Köszönöm a reggelit – állt fel és visszament a szobájába készülődni.

Tara a szobájában készülődött dolgozni. A szülei már megint kiütötték magukat. Felhallani a veszekedés zajait. De jó nekik, hogy ilyenkor csak egy problémájuk van. Hogy kell a következő üveg ital… Sóhajtott egy nagyot, felkapta a táskáját a hátára és fogta a fehér bukósisakját. Lerobogott a lépcsőn és a konyába indult, hogy eltegye az ennivalóját, de az apja megállította.

- Hoztál még whiskeyt? – kérdezte akadozva és megtámaszkodott az ajtókeretben.

- Nem – fordult a hűtő felé. Imádkozott, hogy apja hagyja annyiban a dolgot, de imái nem találtak meghallgatásra. Megragadta a karját és a falhoz taszította. Megfogta a nyakát és fröcsögni kezdett.

- A te dolgod lett volna.

- Ha… inni akarsz…. vegyél magadnak… Én… többet nem… veszek… nektek piát. – nyögte ki Tara és próbált a szorításból kiszabadulni. Erre az apja felpofozta és felrepedt az ajka.

- Mindegy hányszor ütsz és versz meg. Többet nem veszek nektek piát. – nyögte a lány. Ellökte magától az apját. Felkapta a táskáját és a kajáját, fogta a bukósisakot és kirohant a lakásból. Nem foglalkozott azzal, hogy apja kiabált még valamit. Annyira reménykedett, hogy ma este nem beduzzadt arccal kell dolgoznia a csehóban. Főleg, hogy 11-kor találkozik a hasonmásával. Ezen nevetni kezdett. Még hogy neki hasonmása. Jó vicc. De a köpenyes nő ezt állította. Na, majd meglátja.

Felszállt fehér ducati motorjára, amire évekig gyűjtött és elindult. A műszakja csak 11-kor kezdődik, de beszólt már délelőtt, hogy késni fog. A köpenyes nő megadta neki a verseny címét és oda igyekezett. Közben felrepedt ajka egyre jobban lüktetett. Szorította a kormányt, hogy ne fakadjon sírva. Már régen megtanulta, hogy a sírás rajta nem segít. Amint odaért a feltuningolt autókkal teli térre, leparkolt és levette a sisakját. Körbepásztázta a helyet és megállapodott a tekintete egy gyönyörű autón, ami mellett ő állt. Meglepetésében még levegőt venni is elfelejtett. Aztán észrevette a nő és felé indult.

Nalla már egy fél órája várt a lányra. Idegességében még a körmét is rágni kezdte. Jó néhányan odamentek hozzá, hogy kihívják egy-egy fordulóra, de nem volt most ideje rá. Aztán észrevette, hogy befut egy szép fehér motor és leszáll róla egy nő. Nalla figyelte, ahogy leveszi a sisakját és körbenéz a terepen. Észrevették egymást és Nalla ámulva indult el hozzá. Mikor odaért hirtelen a nyakába ugrott és átölelte.

- Istenem, de jó, hogy találkozunk – suttogta. Aztán észrevette a lány felrepedt ajkát és megkérdezte – Jól vagy?

Tara csak biccenteni volt képes. Még nem igen hitte el, hogy neki hasonmása legyen. Ráadásul itt álljon vele szembe.

- Minden rendben? – kérdezte Nalla újra, látva a lány felrepedt ajkát. Érezte, hogy valami nem stimmel.

- Persze. Csak a szokásos – vont vállat. Nem akart erről beszélni. Senkinek.

- Hol tudunk beszélni? – kérdezte Nalla.

- Hm… Gyere a Jimmy’s-be 1-re. Akkor már nem lesznek annyian és lesz időm kivenni a pihenőidőm. – javasolta Tara.

- Rendben – bólintott Nalla. – Itt a számom – nyújtotta át a névjegykártyáját – hívj, ha baj van nyugodtan.

- Köszi – tette el a cetlit Tara. Vett egy mély levegőt és elnevette magát. – Hát sose gondoltam volna, hogy lesz egy hasonmásom. Mintha ikrek lennénk. – rázta meg a fejét.

- Nos, én se – válaszolta vigyorogva Nalla.

- Akkor később találkozunk. – mosolygott Tara és visszavette a sisakját. Motorra ült és elment dolgozni.

Mikor beért főnöke meglátta arcát és megállította. Tudta mi folyik otthon a lánynál. Tudja, hogy a szülei mit tesznek vele.

- Jól vagy? – kérdezte.

- Igen. Megúsztam ennyivel – vont válla a lány.

- Nem kell haza menned. Aludj fent az emeleten. Adok kulcsot. – fogta meg a lány vállát. Mindig úgy tekintett Tarára, mint saját lányára.

- Köszönöm Tom – mosolygott hálásan a lány.

Tom apja helyett apja volt mindig. Sajnálta, hogy neki és a feleségének nem lehetett gyermeke.

Tara megállás nélkül dolgozott este. Lopva az ajtót figyelte, mikor jön be hasonmása. Mikor már feladta a reményt, hogy újra látni fogja, akkor lépett be a lány. Körbepillantott és tekintete megállt rajta. Elmosolyodott és egyenesen hozzá indult.

- Szia – állt meg Nalla előtte.

- Szia, ülj le. Egy perc és jövök. – intett Tara a boxok felé. Nalla bólintott és leült a sarokba, ahonnan mindent szemmel tudott tartani.

- Tom, kiveszem a pihenőm – szólt Tara.

- Menj csak – hangzott a válasz.

Tara leült Nallával szemben és rákérdezett.

- Szóval hogy lehet, hogy úgy nézünk ki, mint két tojás, de nem vagyunk testvérek?

- Tudom, hogy nagyon hihetetlen lesz, amit most mondok, de igaz. Vámpír vagyok.

- Hogyan? – hőkölt hátra a lány. Annyira hihetetlennek tartotta a dolgot, hogy elkezdett nevetni.

- Tudom, tudom – csitította Nalla. – Mégis igaz. Vért iszunk, de csak a fajunk férfi tagjaiból és nagy titokban élünk egy kastélyban. És az, aki minket teremtett jelent meg nálad, hogy összehozzon minket.

- Az a csuklyás nő? – kérdezte Tara. Még mindig nemigen hitt a lánynak, de valahol mélyen érezte, hogy nem hazudik. Csak nehéz volt felfogni.

- És hogy jövök én a képbe? – mert ezt furcsállotta a leginkább. Miben lehetne ő a segítségükre?

- Szóval hiszel nekem? – képedt el a lány. Azt hitte, hogy Tara ki fog borulni.

- Nos, bármi, aminek nincs köze az itteni életemhez, csak jobb lehet. Hiszek neked. Különben nem hazudnál. De bizonyítékra van szükségem – mondta Tara, mire Nalla bólintott és kinyitotta a száját és meglátta a lány megnyúlt szemfogait.

- Azt a rohadt – némult el.

- Régen táplálkoztam, ezért van most megnyúlva, de alapból is hosszabb az átlagosnál. – válaszolta Nalla.

- És semmi szuper képesség? – kérdezte Tara vigyorogva.

- Semmi, de majd ha bemutatlak a családomnak, akkor bizony tátva marad a szád – kacsintott rá a lány. Ettől Tara kicsit megrettent. Egyedül egy csomó vámpír közt. Mégis kíváncsi volt.

- Sokan vagytok? – érdeklődött kissé halk hangon.

- Nem elegen. Tudod mi a vámpírok között is a legrangosabbak vagyunk. Apám a Fekete Tőr Testvériség tagja. Nem kell megijedni, nem az emberek ellen harcolunk. Az ősi ellenségünk az Omega. Ő az ellentéte fajunk anyjának. Ősidők óta az Omega ellopja az emberek lelkét és szolgájává változtatja őket. Mi ellenük harcolunk, és te ebben leszel a segítségemre.

- Hűha, ez igazán érdekes történet. Szívesen hallanék még róla, de sajnos vissza kell mennem, dolgozni. Ma este is eljössz? – kérdezte Tara. Nem akarta elveszíteni a lányt. Most, hogy rátalált, olyan mintha a testvére lenne.

- Még szép – mosolygott Nalla.