Caldwell utcáin négy harcos kereste az aznapi
feladatokat. Szokásos esti sétájukon belefutottak négy alantasba. Már messziről
megérezték őket a jellegzetes babahintőpor illatukról. Z, John Matthew, Damien
és Darius, Wrath fia előkapták fegyvereiket és elrejtőztek, hogy váratlanul
lecsaphassanak a prédára. Z a felére és kislányukra koncentrált majd lassan
felállt és kisétált a rejtekhely mögül feltartott kezekkel. Darius
felszisszent, mire John visszaszámolva mutogatni kezdet. Damien várt három lélegzetvételnyi ideig,
majd kibiztosította a fegyverét. Mikor meghallotta az első ütéseket és elakadó
légzést, kiugrott a menedéket adó kuka mögül és célba vette az egyik alantas
fejét. Az ellenfél fel sem fogta a történteket, máris halott volt. Egyszerű,
tiszta lövés a fejbe. A többiek követték őket és az Omega rabszolgái néhány
percen belül holtan feküdtek a földön. Elvették a telefonokat, majd Z egy
vállropogtatás kíséretében javasolta, hogy várják meg az erősítést, ugyanis
további alantas rabszolgák várhatók.
- Fiúk, jól vagytok? - kérdezte rekedtes hangján.
John egy füttyel válaszolt, Darius bólintott és
Damien is felkészült a további harcra.
Újra elbújtak a kukák mögött és vártak.
- Mit vettél Nallának születésnapjára? - kérdezte
Darius halkan Damientől, míg vártak.
- Egy kulcsos karkötőt. - jelentette ki a fiú. Z
szeme közben rávillant. Nem tetszett neki, hogy az ő kislánya és ez a harcos,
aki egyik társuk haláláért felelős ilyen közel állnak egymáshoz. Ekkor Darius
feltette Johnnak is ugyanezt a kérdést. John elmutogatta a napló szót és mellé,
hogy fele egy hozzá illő tollat vett neki.
Nalla most tölti a 10. születésnapját és már kész
nőként viselkedik, elmélkedett Z csendben. Még emlékezett, mikor kicsinek a
lánya az ölébe kucorodva aludt, mert ott érezte magát biztonságban. Vagy
éjszaka ő kergette el a szörnyeket az ágya alól. Mindent megadott a lányának.
Mindent és még többet is. Szerencsésnek
érezte magát. Megvolt mindene. Végre van családja, bár nem várta. Végre teljes
az élete.
Aztán megérkeztek a többiek. Rhage, V, Butch és
Qhuinn.
- Hányra számítsunk? - kérdezte V és meggyújtott
egy cigit.
- Négyet nyírtunk ki. Legalább hatan jönnek még.
- válaszolta Darius.
Darius még nem a testvériség tagja, hiába apja a
vak király. Neki is teljesítenie kell, és ki kell érdemelnie a helyét a
testvériség tagjai közt.
- Wrath azt üzeni, hogy mindenki haladéktalanul
térjen vissza a bázisra, miután itt végeztünk. Hírei vannak. - szólt közbe V. a
többiek bólintottak és csendben vártak. Néhány perc múlva megérezve az
alantasok illatát mindegyik harcos megfeszült és lassan felálltak. Amint az
első golyó elsüvített Damien feje mellett, támadásba lendült és sorra szedte az
áldozatokat. Háromszor érezte, hogy eltalálták, egy súlyos artériás lövés érte
a combját, mire azonnal összeesett. A többiek fedezték.
- Tudsz teleportálni? - kiabálta Z felé. De alig
hallotta. Közelről érkezett egy morgás, ez azt jelentette, hogy Rhage kiengedte
a vadállatot. Ez azt jelenti, hogy a
harcnak hamar vége lesz.
Butch időközben odaállt az autóval és betuszkolta
Damien. Aztán a többi harcos követte őket.
- Hogy vagy? Hány ujjamat látod? - mutogatta a
kezét V. Damien köhögött egyet és elvigyorodott.
- Jól nézel ki rózsaszínben - köhögött újra.
- Francba. Siess haver - szólt előre. Z, aki
eddig elöl ült, most hátrafordult.
- Mennyire vészes? - kérdezte.
- A vérveszteségtől már képzelődik. - morogta V.
Negyed órával később betolták Damient Jane
dokihoz. Levágták róla a ruhát és összevarrták az artériát. Egy kiválasztottat
hívtak, hogy vérrel táplálják és vártak.
Nalla amint értesült a történtekről, lesietett a
férfihoz a kórházba. Leült a műtőasztal mellé és megfogta a férfi kezét.
- Nagyon hamar fel kell épülnöd. - suttogta
könnyezve. - Nem hagyhatsz egyedül. Ki fog velem horrorfilmeket nézni? -
kérdezte.
Nalla már felnőtt nőként néz ki. Nem tudtak a
vámpír gyermekekről semmit, ezért mindenki óvta őt mindentől, de erre a korára
már egy 20 éves fiatal lánynak néz ki. Pedig csak 10 éves. De egy asszony
érzelmei rejlenek benne. Még Damiennek sem meri elárulni, hogy mit érez iránta.
Az apja nagyon kiakadna. Darius az egyetlen, aki tudja. Jó barátok. Mindhárman.
Darius miután apja véget vetett a vitának az
irodában, lement a kórházba, megnézni barátja állapotát.
- Nalla, mért nem pihensz le? - kérdezte egy báty
aggódásával.
- Nem tudom itt hagyni - rázta meg a fejét a
lány. - Már nem. - csorogtak le könnyei az arcán. Barátja nyakába borult és
keservesen zokogott. Mikor elapadtak a könnyei, vett néhány mély levegőt.
- Meg kéne jelennem az utolsó étkezésen. -
morogta a lány.
- Nekem is. Menjünk fel együtt, de előtte mosd
meg az arcod. Nem hiszem, hogy apád örülne neki, ha meglátná a vörös szemeid.
Minden rendbe fog jönni - hazudta, bár tudta már, amit a lány még nem.
Damiennek el kell hagynia a testvériség házát és kiteszik a rendből az Őrző
parancsára. Na, akkor neki ott kell lennie, ha a lány megtudja. De apjával ezt
már megbeszélte. Wrath nem szívesen küldené el a fiút, az egyik legjobb
harcost, de az Őrző szava ellen nem tehet semmit. Előre sajnálta szegény lányt.
Három napba telt, mire Damien felépült és már
megjelent az első közös étkezésen. Mindenki szokatlanul hallgatag volt, még Z
is, aki amúgy nem szereti a kölyköt. Próbáltak poénkodni egymással a testvérek,
mégsem volt az igazi. Mindenki feszülten várta, hogy a király megtegye a
bejelentését. Mindenkinek ott volt a helye a gyűlésen.
Nalla sejtette, hogy azon az estén valami
gyökeresen megváltozik a kastélyban. Legfőképpen önmagában.
- Az étkezés után várok mindenkit az irodámba -
állt fel a király az asztaltól. - A feleket is.
Azzal maga mögött hagyta a meghökkent
testvéreket.
- Mi olyan fontos, hogy az ránk is tartozik? -
kérdezte Jane doki.
- Valami nem jó. - rázta meg a fejét V.
Nalla szeme Damienre siklott és pár pillanatig
egymást nézték. Aztán a testvérek elindultak fel az irodába, ő pedig követte a
tömeget. Darius mellette sétált és nem is hagyta magára, mikor beértek az
irodába.
- Damien, Lachlan fia, lépj elém - szólította fel
a király. Damien odaállt az asztal elé.
Már régóta érezte, hogy valami készül.
Valószínűleg kiteszik a rendből, a gyilkosság miatt. De akkor a családja őt is
kitaszítja. Neki pedig el kell mennie, és el kell hagynia az egyetlen nőt, akit
a világon szeret. Mégis szó nélkül fogja megtenni. Ő nem könyörög.
- Mindenki tisztában van vele, hogy jól harcolsz
és hamarosan a testvériség tagjai közé tartozol. Ám, az egyik tanulónk ellen
általad elkövetett gyilkosság miatt az Őrző kérésére ki kell rúgnunk a rendből,
így a testvériségből és kastélyból is. Nem kérem viszont a fegyvered, mert
külsős kémként továbbra is a rendnek dolgozol. Ez ellen az Őrőznek sincs
kifogása. Kíván valaki szólni? - tette fel a kérdést, mire mindenki lehajtotta
a fejét. Nalla szemei már könnyben úsztak. Nem törődött vele, hogy bárki
megláthatja.
- Értettem - bólintott a harcos. Nem mondott
mást, csak visszaállt a helyére. Mélyen legbelül a szíve szakadt meg. De ez senkit
sem érdekelt.
Pár perc elteltével a testvérek megveregették a
vállát és elhagyták az irodát.
- Mond fiam - nézett fel a király a papírokból.
- Az Őrző tudja, hogy a faj érdekében öltem meg a
diákot? Tudja, hogy el akarta árulni a kastély rejtekhelyét az Omegának? -
kérdezte Damien.
- Igen. Beavattam minden apróságba. Ezért
engedte, hogy külsősként dolgozz a testvériségnek. És hogy Nalla továbbra is
kapcsolatban legyen veled. Természetesen csak telefonon. Z ha megtudja, nagyon
mérges lesz. De az Őrző szavának ő sem szegülhet ellen.
- Nalla? - kérdezte a férfi halkan. Azt hitte,
hogy Dariuson kívül senki sem tud a köztük lévő viszonyról.
- Ha azt hiszed, hogy attól, mert nem látok, még
nem tudok mindent a harcosokról, akkor nagyot tévedsz. - sóhajtott a király. -
És sajnálom, hogy ki kellett rúgnom téged. Most menj. - intett az ajtó felé.
Damien egyenesen a szobájába ment és az ablak
előtt állt meg. Mérhetetlenül dühös volt. Magára, az Őrzőre, sőt még egy kicsit
a királyra is. Aztán halk kopogás után megérezte a lány tavasz illatát és belépett
a legkedvesebb teremtés a szobájába. Nalla gyorsan odabújt hozzá és zokogás
kezdte rángatni törékeny testét. Simogatta a haját és a hátát, míg kissé
megnyugodott, majd elhúzódott tőle és két kézbe fogta az arcát.
- Sss. Semmi baj - simogatta a könnyáztatta
arcot.
- Nem - rázta meg a fejét Nalla. - Nem mehetsz
el. Kérlek! - bújt a férfihoz.
- Nem tehetek mást. Tudod a szabályt. Az Őrző
szava szent. - azzal elhúzódott a lánytól és elkezdett pakolni.
- Elvesztelek - suttogta Nalla maga elé bámulva.
- Soha többé nem fogunk találkozni. - nyögte rekedten. Kezdett pánikba esni. -
Ez nem igaz. Telefonon fogunk beszélni minden nap. Ne aggódj. Nem felejtelek
el. Hogyan is tudnálak, hisz a véremben vagy! - mosolygott.
- Nem bántam meg, hogy ittál a véremből - nézett
Nalla a szürke szempárba.
- Én sem, hogy te az enyémből. - csókolta
homlokon a lányt.
Nem csókolta meg, mert tudta, hogy elvesztené a
fejét és még többet akarna. Most viszont nincs ideje még a lány apjával is
összetűzésbe keveredni. Odalépett az éjjeliszekrényéhez és a fiókból kivette a
lánynak az ajándékát.
- Tessék - nyújtotta át. - Nem leszek itt a
bulidon, hogy átadjam, Boldog Születésnapot Hercegnőm. - Nalla kinyitotta és
egy kulcs formájú medál feküdt a puha bársony dobozon. Remegő ujjakkal simított
végig rajta.
- Köszönöm, gyönyörű. Sosem veszem majd le. –
csuklott el a hangja.
Damien a lányt nézte és odalépett hozzá. Kivette
a kezéből a medált és felrakta a lány nyakára. Nalla megfogta a medált és megfordult.
- Nem akarom,
hogy elmenj. Mihez fogok kezdeni? – kérdezte sírós hangon.
- Nem lesz
bajod. A testvérek úgy védelmeznek, mint a Fehér Házat. – hangzott a válasz a
férfi ajkairól. Damien tudta, hogy fájdalmat okoz a lánynak, mégis így volt
helyes. Nem akarja, hogy a lányt miatta büntessék.
- De te nem
leszel köztük – monda Nalla őszintén.
- Távolról
melletted leszek. – zárta le Damien a beszélgetést és folytatta a pakolást.
- Értem –
bólintott Nalla megtörten. Szóval van valaki az életében és ő már nem ér
annyit, hogy miatta veszekedést kezdjen bárkivel is. Neki sem kell már -
gondolta. Összetört szívvel válaszolt: – Nem érdekellek már. Szabad vagy. Légy
boldog – suttogta és ott hagyta a férfit a szobában.
Zokogva
szaladt a szobájába. Elfutott az anyja mellett, de nem állt meg egy pillanatra
sem. Elvesztette azt a valakit, akinek a szívét adta. Az ágyán ült és nem
érdekelte semmi. Damien még csak elbúcsúzni sem akar tőle. Nem tudja, meddig
ült az ágyán félhomályban, nem is érdekelte. Többször is kopogtak az ajtaján,
de nem nyitotta ki. Érezte, mikor Damien elhagyta a kastélyt és kilépett az
életéből.
Aztán
napokig alig beszélt valakivel. Még a szülei sem tudtak enyhíteni a fájdalmán.
Az étkezéseken egy falatot sem evett. Egyik este Darius várta őt a szobájában.
- Végre,
hogy itt vagy. Merre voltál? – kérdezte a fiú.
- Dolgom volt. Mert? – kérdezte Nalla.
- Megváltoztál – állapította meg a barátja. – Már
nem is beszélgetsz velem. Kerülsz? – kérdezte.
- Nem – rázta meg a fejét a lány – csak idő
kellett. Ennyi.
- Rendben. Hiányzol – mondta Darius. Nalla
elmosolyodott és csipkelődve megkérdezte:
- Csak én vagyok, aki elviseli a szeszélyeid? –
vigyorgott.
- Te a húgom vagy. Azért viselsz el, mert muszáj
– ment bele a fiú a játékba.
- És mert szeretlek. Köszönöm, hogy aggódtál
értem. Jól leszek. – bólintott a lány.
- Még szép – kiáltott fel Darius. – Tudod,
mutatni akarok valamit, ami tuti tetszeni fog, de ki kell szöknünk a kastélyból
és kell a kocsid. – vigyorgott a fiú.
- Mi az? – kérdezte kíváncsian Nalla.
- Majd meglátod – húzogatta a szemöldökét
nagyvonalúan a harcos.
Dariusszal együtt a Gödör titkos kijáratán mentek
ki. A többi harcos nem is tudott róla. Az az egyetlen hely, ahol nincsenek
kamerák. Kimentek egy nagy térre, ami tele volt feltuningolt autókkal. Nallának
nagyon tetszett a hely. A színek, az
emberek, a hangulat. Nagyon évezte.
Megtalálta a hobbiját.
