2. fejezet

Z észrevette felén, hogy aggódik. Nem értette miért, de Bella nem is mondta el. Csak odabújt hozzá vigaszt keresve. Nem szerette, ha tehetetlen párja fájdalma miatt. Szerette volna elűzni felesége gondjait, de sajnos nem volt rá idő. Nemsokára gyűlés lesz és még a lányát is látni akarta előtte. Meg kellett nyugtatnia őt is.

- Z, kérlek – sóhajtotta a nő.

- Mi baj, kedves? – fogta hatalmas tenyerébe fele apró arcát.

- Nallának valami nyomja a szívét. Szenved, és nem engedi, hogy segítsek – nézett parancsolójára aggódva.

- Szeretnéd, hogy beszéljek vele? Amint vége a gyűlésnek? – kérdezte a harcos. Közben azon gondolkodott, vajon mi bánthatja lányát.

- Majd elmondja. Bízom benne – rázta meg a fejét Bella. – De attól még nagyon rossz őt így látni.

- Rendben – bólintott a férfi. Tudta, hogy ha Bella nem kéri, akkor nem kell nagyon aggódnia. Lepakolta a fegyvereit és a fürdőszobába ment. Szívesen megmosta volna fele hátát, de tudta, hogy szorítja őket az idő. Így gyorsan lemosta magáról az alantasok fekete vérét, majd kényelmes ruhába bújva átment a vak király irodájába, ahol mindenki jelen volt. Amint belépett meglátta a lánya mellett a király fiát az egyik oldalon, azt a nyomorultat, aki annak idején megbántotta lányát a másik oldalán. Dühbe gurult és mérge hideg fuvallatként söpört végig a helyiségen.

- Nyugodj le Z. – szólalt meg a király.

- Mit keres itt ez a féreg? – nézett a királyra.

- Tudom, hogy nem tetszik a jelenléte, de marad. Hírei vannak számunkra. Az Őrző is nemsokára megérkezik.

Az Őrző – kérdezte magában Nalla. Szerelme amint megérkezett mellette állt meg, miután köszönt Dariusnak és elmondta a királynak, jövetelének okát. Nalla boldog volt, már attól is, hogy Damien mellett állt meg. Érezte apja haragját, amint belépett a szobába. Szerette volna azt mondani neki, hogy nincs miért haragudnia, de nem mert megszólalni. Aztán hatalma fény árasztotta el a szobát és megjelent az Őrző. Megállt a király mellett és csendben végignézett a fáradt arcokon.

- Látom, hogy mindenki fáradt. Nem húzzuk sokáig a dolgot. Damien, Lachlan fia, lépj elő. Üdvözöllek köreinkben. – Damien előre lépett és meghajolt.

- Híreket hoztam. – szólalt meg tisztelet teli hangon. – Egy ideje figyeltem az Omegát– mondta – és a szálak ide vezetnek a városba. Megfordult néhányszor a versenyeken, ahol Nalla szokott. És jó néhány gyermek tűnt el a környéken.

- Milyen verseny? – hördült fel Z. Ha a lánya illegális versenyek résztvevője volna, akkor ő arról tudna.

- Apa, kérlek – nézett rá lánya könyörgően. – Később megbeszéljük. – fordult vissza az Őrző felé. Z belül forrt a méregtől. De ezt majd később elintézik négyszemközt a lányával. Még hogy illegális versenyek!

- Nallának nagy szerepe lesz a mostani harcokban. Van egy ember, akinek a segítségét el kell fogadnotok. Nalla tartja vele majd a kapcsolatot – szólt az Őrző. – Damien, Lachlan fia, térj vissza a testvériségbe és a kastélyba. – emelte fel a kezét. Damien szintén felemelte a karját, hogy a nőéhez érintse, mire hirtelen fájdalommal és villanással megjelent egy tetoválás a karján. Majd Nalla is felkiáltott és az ő hátán is megjelent egy pillangó alakú tetoválás.

- A sorsotok közös, ez legyen a jele annak, ami köztetek fonódik. – szólalt meg a csuklyát viselő nő. Odafordult Z és Bella felé és a harcoshoz lebegett.

- Ami köztük van az örök. És jó. Nem kell féltened a lányod, garantálom a biztonságát. – Z nem válaszolt, csak magához ölelte felét, aki a hátát simogatta. Nehezen hitt a faj teremtőjének, de nem tehetett mást. Aztán egy villanással eltűnt magukra hagyva a döbbent harcosokat. Bella a lányához sietett és megnézte a hátát, amin egy gyönyörű fekete pillangó virított. Nalla nem mert senkire sem ránézni. Anyja arcát nézte és várta apja dühkitörését. De e helyett Z odament hozzá, két tenyerébe fogva arcát mélyen a szemébe nézet, majd homlokon csókolta. Aztán fakadt ki.

- Mi a fenét gondoltál a versenyzéssel? Mégis hogy képzelted? Az eszedbe sem jutott, hogy mekkora veszélynek teszed ki a fajt? Amúgy sem rózsás a helyzet. – dühöngött a harcos. A többiek pedig szépen csendben magukra hagyták a kis családot. Egyedül Damien maradt az irodában.

- Tudod, hogy sosem tennék semmi rosszat a fajnak. Nem ártottam senkinek. – szólalt meg Nalla nyugodt hangon, pedig belül zokogott, hogy édesapja haragszik rá.

- Nem akarom, hogy kimenj oda többet, megértetted? – emelte fel a hangját Z.

- Sajnálom, ha csalódást okoztam. Ha nem vagyok olyan lányotok, mint szeretnétek. De nekem csak ez van. És erről nem mondok le.

- Meg ne tudjam, hogy kimész még egyszer. – fenyegette meg az ujjával.

- Mi lesz? Megtagadsz? – kérdezte Nalla szemtelenül. – Ha nem tartottatok volna meg, most nem kellene ezen aggódnod. – feleselt pedig nem volt szokása.

Bella remegve kapkodta a levegőt. Nem értette, hogy alakult a vita ekkora veszekedéssé. Hisz parancsolója és lánya imádják egymást. Z nem válaszolt, csak megfordult és kicsörtetett a szobából. Nalla megrázta a fejét és zokogva a szobájába rohant. Bella csak állt ott halálra vált arccal. Damien odalépett hozzá és vigasztalni próbálta.

- Le fognak nyugodni. Ugyan olyan természetük van. Nem tudnak egymás nélkül létezni. – erre Bella bólintott és szomorúan ment a hálójába.

Damien nem ment a lány után. Még nem pirkadt és volt egy-két elintézni valója, pedig isten a tudója mennyire szerettet volna a lánnyal menni.

Nalla a szobában zokogott, mikor kopogás után Darius bement hozzá.

- Kislány… - ült le mellé az ágyra.

- Nem ezt akartam – hüppögte. – Nem így akartam, hogy megtudja. Sőt nem akartam veszekedést. De most haragszik rám. És amiket mondott!!! – csuklott el a hangja. – Nem akartam megbántani sem, de mérges lettem. Én… - halt el a hangja.

- Minden rendbe fog jönni. Ne aggódj. – simogatta a hátát. – Apád lenyugszik és minden rendben lesz. Meg fog érteni. – vigasztalta a lányt.

Nalla még nem nyugodott meg. Tudta, hogy a vitát, amit most elkezdett nem fogják egyhamar lezárni apjával. Darius egy ideig még nála volt, aztán elment. Nalla vett egy forró fürdőt hátha megnyugszik, de nem sikerült. Várta hátha Damien bekopog hozzá, de nem jött ő se. Lehet, hogy már nem is akarja őt? Talán az ígéretét sem tartotta be vele ellentétben. Leült az ágyára és maga elé meredt. Nem tudott volna aludni. Nem is akart. Járt az agya.

Bella követte férjét a hálójukba, ahol a férfi fel-alá kezdett járkálni. Látta felét, de dühös volt lányára. El is veszthetné őt. Akkor neki annyi. Nem érdekli ha haragszik rá, de legyen a kastélyban. Bár nagyon sokat tud lánya a testvériség előtti életéről, még nem tud arról, hogy annak a kígyónak a rabszolgája volt. Nem akarta megbotránkoztatni. Félt, hogy lánya csalódna benne és megutálná. Bella csak az ajtónál állt és várta, hogy férje lenyugodjon végre és beszélni tudjanak. Ismerte parancsolóját és tudta, hogy időt kell neki hagynia. De most ő is félt. És nem tud mit tenni. Ha az Őrző valamit parancsba ad, akkor annak úgy is kell lennie. Aztán Z hirtelen megállt és felé fordult. Magához vonta és szorosan tartotta karjában. Bella örömmel engedte át magát férjének. És ő ugyanolyan örömmel fogadta férje közeledését. Azon ritka pillanatok egyike, amikor engedte, hogy félelme megmutatkozzon. És ezeket a pillanatokat élvezte, amikor együtt kerestek megoldást problémáikra.

- Nem gondolta komolyan – mondta a nő.

- Én sem. De ha baja esne… - kezdte a férfi, de fele megrázta a fejét.

- Darius, Damien, te és mindenki a testvériségből őt védi. Te is tudod. Engem inkább az nem hagy nyugodni, hogy miért szólt róla? Ennyire nem bízik bennünk? Vagy fél tőlünk? Mit és hol rontottuk el? – kérdezte felindultan.

- Sss leelan, nyugodj meg. Semmi baj. Meg fogjuk oldani. Tudom, hogy beszélnem kell vele. Mert van, amit még nem tud rólam. És nagyon félek a reakciójától. Nem szeretném, ha csalódna bennem. – sóhajtott a férfi.

- Nem fog. Imád és felnéz rád… Adj neki egy kis időt. – kérte Bella.

- Rendben – bólintott a férfi és megcsókolta szerelme mézédes ajkait.

Darius a lánynál maradt, míg az el nem aludt. Nem látta még veszekedni Z-t és a lányt. Meglepte őt Z hangneme. Tisztában volt vele, hogy félti a lányát, de nem gondolta volna, hogy így kiakad a versenyzés miatt. Aztán az, hogy Damien visszatér a kastélyba, még inkább felborítja majd a hétköznapokat. Főleg, hogy Nalla is új feladatot kapott. Elővette telefonját és tárcsázta barátja számát.

- Mondd – szólt bele Damien.

- Most aludt el. Mi a fenéért nem voltál mellette? – kérdezett rá mérgesen.

- Nem lehetett. Még nem. De amint visszaértem, megkeresem.

- Remélem, tudod, mit csinálsz. Ha még egyszer összetöröd a szívét, az apja a csontjaidat fogja összetörni.

- Láttad, hogy megjelölt minket az Őrző. És ismersz. Múltkor sem direkt tettem, amit tettem. – morogta Damien. De tudta, hogy barátjának igaza van.

- Jót akarok neki. Ma álomba sírta magát és bizonytalan az irántad való érzelmeiben. Nem tudom, milyen hamar bocsát meg neked. Elvégre megbántottad azzal, ahogy elmentél. – mondta.

- Tudom – szorította össze az álkapcsát. Tudta, hogy nagyon meg kell alázkodnia, hogy megbocsásson neki a lány.

- Rendben, akkor később beszélünk. – tette le a telefont Darius. Anyja jött a folyóson vele szembe.

- Fiam – ölelte meg.

- Anya, örülök, hogy ti nem akarjátok megszabni, hogyan éljek – döntötte homlokát Bethéhez.

- Drágám, Z- és Bella sem teszik. Csak tudod, mikor Nalla született, Bella majdnem belehalt a szülésbe és Z megfogadta, hogy egyiküket sem veszti el. – fogta meg a kezét.

- Értem – válaszolta Darius. – Most lefekszem – puszilta meg édesanyja arcát a harcos. Hiába, anyának mindig igaza van –gondolta mosolyogva.

A szobájába érve lezuhanyozott és lefeküdt. Elalvás előtt arra gondolt, hogy milyen jó volna az ő életében is egy ilyen elsöprő szerelem, mint a szüleié vagy épp a legjobb barátjáé.

Nalla nem aludt jól. Forgolódott és rémálma volt. Lihegve ijedt fel az egyik szörnyű álmából. Felült és maga köré csavarta a takarót. Tudta, hogy nem fog már visszaaludni, ezért takaróstul lement a konyhába, csinált magának egy teát, mivel már mindenki aludt. Csak néhány szolgáló járt fel-alá, de nem zavartatta magát. Miután kész lett bement a nappaliba és leült a kanapéra. Kényelembe helyezte magát és kortyolni kezdte a teáját.

Hirtelen villanás után megjelent a faj anyja, az Őrző. Ott lebegett a lány előtt. Nalla meglepődött, hogy megkereste őt a nő.

- Őrző – köszönt.

- Lányom. Ismered jövetelem okát. Neked a feladatod lesz kapcsolatot tartani az ember segítőtőkkel. A neve Tara Marsden. A Westover Ave 23 szám alatt lakik. Azért te kapod a feladatot, mert ő a hasonmásod. Nektek kell megoldani a dolgot. Találkozz vele, holnap este 11-kor a versenyen.

- Értem – bólintott Nalla. – Tudom, hogy nincs kérdés, de… - kezdte, ám félbehagyta a mondatot.

- Az érdekel, hogy miért jelöltelek meg titeket. – fejezte be helyette a nő.

- Igen – bólintott a lány.

- Mert, ami köztetek van az jó és örök. A fajnak szüksége van a szerelem erejére. És ti egymáshoz tartoztok. – fejezte be, majd egy villanás kíséretében eltűnt.

Nalla percekig némán bámult maga elé. Tudta, hogy Damien és közte még nincs minden rendben. De hogy neki hasonmása legyen… - nem tudta felfogni. Még valaki, aki olyan, mint ő. Ez örömmel töltötte el és már kíváncsian várta a másnapi versenyt. Egyszer csak hallotta, hogy valaki bejön a nappaliba és Damient látta meg az ajtónál állva. Bement és leült a lány mellé és megfogta a kezét.

- Hiányzol – suttogta Nalla. Nem mert ennél többet mondani, mert félt.

- Te is nekem – sóhajtotta a férfi. – Nem engedlek el soha többé. – nézett a lány szemébe. És Nalla hitt neki. Odabújt a férfihoz és így ültek a kanapén egy ideig. Várta, hogy történik valami, hiszen csak most kezdődnek a dolgok. Nalla érezte, hogy lesz ez még rosszabb ennél is. 

1. fejezet

20 évvel később

Nalla figyelte a testvéreket az első közös étkezéskor. Apja nem evett velük. Ő éppen a szobájában lábadozott. Nalla még mindig nem szokott hozzá, hogy édesapja szinte minden héten megsebesül a harcok során. Édesanyja ezzel szemben, ha nem is mosolyogva, de már rutinosan fogadta a hírt. 

Az asztalnál ülő testvérek és feleik minden féle témáról beszélgettek. Nalla csodálta őket, amiért ilyen mélyen szeretik egymást és a testvériséget. Vele szemben ült a király fia, aki éppen az édesanyjával társalgott. Majd összenéztek és rákacsintott. Nalla elvigyorodott, ezzel belement a titkos ügyükbe. Darius és Ő lassan két évtizede Caldwell illegális autóversenyeinek vezetői. Bár a férfi lassan bekerül a Testvériségbe. Nalla még mindig nagyon hálás volt, hogy akkoriban nem hagyta neki a fiú, hogy mélyre süllyedjen az önsajnálatban. Nem kellett Damiennek, ezen pedig túl kellett lépnie. Azóta egy férfi sem érintette meg. Egy sem férkőzhetett közel a szívéhez.

Mindenki aggódott érte. Tudta és érezte. Aggódnak, hogy nincs párja, hogy alig táplálkozik. De ő tartja a szavát. Damien az, akiből ivott és őt akarja továbbra is. Csakhogy a férfi nincs itt.

Étkezés után Nalla felment a szobájába. Lezuhanyozott és felvette a szokásos szerelését, amit a versenyre szokott. Kivételesen begöndörítette a haját. Érzett valamit a levegőben. Érezte, hogy valami fontos fog történni ma este. Utoljára a férfi balesetekor érezte ezt.

Gyors kopogás után az édesapja jött be hozzá állig felöltözve és felfegyverezve. Nalla nem gondolta, hogy annyira kiborítja a gondolat, hogy visszamegy harcolni, hogy le kell, üljön.

Z látta a lánya arcát elfehéredni és mellette termett, hogy megtartsa, ha netán elájulna. Aztán Nalla könnyes szemmel nézte apját, ahogy ott guggol előtte. Z megfogta a lánya arcát és nyugodtan állta a tekintetét, mielőtt megszólalt volna.

- Ma már ki kell mennem a többiekkel. – Nalla nem szólt, csak bólintott, hogy megértette.

- Vigyázz magadra – suttogta.

- Minden rendben lesz – Z érezte lánya félelmét. És tudta, hogy ezen nem változtathat. A királynak szüksége van rá. Ám a családjának is. Tudta és néha emésztette magát, vajon jó-e ez a családjának. De Bella nem panaszkodott. Megtett minden tőle telhetőt, hogy fele legyen a legboldogabb nő a világon. Nallával más volt a helyzet. A lánya az ő természetét örökölte, az anyja szépségével. Így még inkább fájt neki, ha a lányát szenvedni látja. Mint 20 éve – gondolta keserűen. Az a kurafi megbántotta a lányát. De soha többé nem hagyja – fogadta meg.

Megcsókolta a homlokát majd kiment a szobából.

Nalla nehezen összeszedte magát és befejezte a készülődést. Imádott sminkelni, most is egy szuper füstös sminket készített magának. 

Aztán fogta a telefonját, kulcsát és táskáját és lesettenkedett a Gödör szintjére. Ott volt az egyetlen hely, ahol ki lehetett jutni a nélkül, hogy kamerák figyelnék. Darius már a garázsban várta a lányt. Egy mosollyal üdvözölte és beszálltak a lány autójába.

- Na? Kész vagy néhány menetre? – vigyorgott a férfi szemtelenül.

- Mint mindig – hangzott a válasz, majd kitört belőlük a nevetés.

Nalla a legjobb illegális autóversenyző már lassan 2 éve. És senki nincs, aki legyőzhetné. Tisztelik a nevét és nem próbálkozik be nála senki. Mindig lekoptatja őket. Vagy Darius teszi meg.

Odaértek a kijelölt parkolóba, Caldwell egyik legelhagyatottabb részén és leparkolt a számára fenntartott helyen.

Nalla civil vámpír barátnője szaladt eléjük üdvözölni őket.

- Na, milyen ma a felhozatal? – szállt ki Nalla a kocsiból és érdeklődött barátnőjétől.

- Eddig nyugis. Bár van egy valaki, aki ki akar hívni. Azt mondta, hogy a legjobbal akar versenyezni. Elég jó pasi, és az autója se semmi – kacsintott Verena barátnőjére. Nalla erre felkacagott és Dariushoz fordult.

- Szeretnél egy új autót? – kérdezte incselkedve.

- Minden vágyam – hajtott fejet a harcos. – Verd meg – biztatta a lányt majd odasétált a vámpír nő mellé.

- És a zsaruk? – kérdezte Nalla.

- Egy sincs a körzetben – rázta meg a fejét Verena.

- Igyunk addig valamit – vetette fel az ötletet a férfi. Tudta, hogy nem tart a futam sokáig.

Nalla beült az autóba és a rajthoz gurult, ahol a fekete szépség már várta. Le volt húzva az ablak, kemény rap szólt a kocsiból. Nalla a versenytársára pillantott és megállt a nem dobogó szíve. Hirtelen a szívébe nyílalt a fájdalom, ahogy felismerte versenytársában élete szerelmét, aki oly sok évvel ezelőtt elhagyta a lányt. A kocsiból rávigyorgott a férfi majd felhúzta az ablakot. Ekkor megjelent egy vámpír, aki leadta a rajtot. Nalla csikorgó kerekekkel indult neki. Damien, aki ekkor még csak nem is sejtette, hogy szerelme ellen versenyez, nevetve vette tudomásul, hogy a rajtot kihagyta.

Nalla az első kanyar után már nyeregben érezte magát. Mosolyogva vette az akadályokat. Szólt a zene nála és énekelt. Közben nem értette mit keres a városban a férfi. Kirúgták a Testvériségből az Őrző utasítására. Nagyon megbántotta a férfi. Bár a nyakláncot, azóta is hordja. Az egyik sikátorban a férfi elé került és útját állta. Nalla ijedten taposott a fékbe. A férfi kiszállt, mire Nalla alig mert levegőt venni. Régen volt, hogy utoljára így látta őt. Lassan kinyitotta a kocsiajtót és kiszállt az autóból.

- Neked elment a józan eszed? – fakadt ki dühösen a lány.

- Szervusz, Hercegnőm. – köszönt meglepődve a férfi. Nem hitte, hogy egy nő versenyezhetne vele.

- Mit akarsz? – kérdezte a lány ellenségesen. Nalla dühösen próbált válaszolni miközben belül remegett a viszontlátás örömétől.

- Add át üdvözletem a királynak és üzenem, hogy holnap meglátogatom. – nézett a lány szemébe, amiben fájdalmat látott. Hiába próbálta Nalla titkolni, a férfi ismeri őt.

- Átadom – ült vissza Nalla az autóba, aztán tovább hajtott. Ő ért be hamarabb a célba ahol Darius és Verena már türelmetlenül várták.

- Mi tartott idáig –kérdezte barátnője.

- Ő az – suttogta Nalla könnyekkel a szemében. Darius egyből tudta kire gondol a lány. – Azt üzeni, hogy holnap a kastélyba megy. Beszélni akar a királlyal – suttogta Nalla. Nem gondolta, hogy a viszontlátás így megtörheti azt a falat, amit maga köré épített. Senkinek sem hagyva, hogy áthatoljon rajta. Darius ismerte a lányt. Nem annyira, mint Damien, de tudja, hogy a lánynak nem kell sok és kiborul.

- Menjünk haza – javasolta és megfogta a lány vállát.

- Igen – bólintott erőlködve Nalla.

Beszálltak az autóba és hazafele a férfi vezetett. Nem vesződtek azzal, hogy beálljanak a garázsba, sem pedig a kamerákkal. A főbejáraton léptek a kastélyba. Darius és Nalla egyből a király irodájához siettek. Gyors kopogás után a király behívta őket.

- Megtudhatnám, hogy mégis hol az ördögben voltatok? – dörrent Wrath a fiatalokra.

- Most nem ez a lényeg – szólalt meg a fia. Tudta, hogy apja nem örül a visszaszólásnak, de most volt fontosabb ügyük is, mint a szökésük.

- Damien a városban van – suttogta Nalla. A király ránézett és intett, hogy folytassa. – Azt üzeni, hogy holnap eljön. Üzenetet hoz. – szedte össze utolsó erejét a nő.

- Értem. Köszönöm – válaszolta a király. Látta a lányon, hogy megviselte a találkozás régi szerelmével. – De ne higgyétek, hogy megúsztátok ennyivel. A ti érdeketek is, hogy ne essen bántódásotok. Szerinted apád mit szól majd a dologhoz, ha megtudja, a lánya kiszökik illegális autóversenyekre? Édesanyád? – kérdezte halk, de erőteljes hangon.

- Nem akarok nekik fájdalmat okozni. – válaszolta Nalla. – De nem hagyhatom a lelkem elveszni sem – nézett a király szemébe. Szerette a királyt. Sokat játszott vele gyermekkorában. Tudta, hogy kemény férfi, mégis nagyon sokat foglalkozott a fele és a király is vele.

- Nem akarom, hogy még egyszer felügyelet nélkül hagyjátok el a kastély területét. – dörrent mély hangján.

- Nem fogok lemondani a versenyzésről. – rázta meg a fejét a lány.

- Nem is erre kértelek – Wrath tudta, ha a lányt még valamitől megfosztják, akkor mélyen magába zuhan. De a szülei, ha más nem is, az apja kényszeríteni fogja. – Most menjetek. Estére összehívom a testvéreket. Nalla te is itt leszel. – Nalla egy bólintással jelezte, hogy érti, aztán a szobájába ment.

Bekapcsolta a zenét és átöltözött otthoni ruhába. Lemosta a sminket és az ágyra ült. Elővette a nyakláncot, amit a férfi adott neki a születésnapjára és zokogni kezdett.

- Miért most? Eddig mért nem tűnt fel? – kérdezte magától.

Kopogás után Qhinn és Xhex léptek a szobába. Nalla jóban volt a fiatal párral. Szinte a legjobb barátok.

- Helló – lépett be a lány.

- Kislány – sietett oda hozzá a harcos. Leült mellé az ágyra és átölelte a zokogó testet.

- Nalla mi történt? – kérdezte a nő.

- Damien visszatért a városba. – csuklott el a hangja. – Még mindig szeretem és Wrath rájött, hogy kiszökdösünk. Ráadásul, ha a szüleim megtudják… - sírta el magát a lány újból.

- Nem lesz baj – simogatta meg barátnője hátát. – Megoldjuk. De apáddal neked kell beszélned. Vele csak te értetheted meg, hogy mit érzel iránta. Persze nagyon ki fog akadni. De csak a legjobbat akarja neked. Kicsit nehezen fogja megérteni, de el fogja fogadni. Időt kell majd adnod neki.

Nalla remegve szedte a levegőt. Nem mert így szembe nézni az apjával. Nem akart nekik csalódást okozni, most mégis megteszi. Akaratlanul.

- Hogy nézzek ezek után a többiek szemébe? – kérdezte szipogva.

Erre John hevesen mutogatni kezdett. „Úgy teszel, mintha szentek volnának. Pedig még nálad is rosszabbak.”- erre Nalla bólintott. – De azzal még mindig nem tudok mit kezdeni, hogy Damien visszatért a városba. Ráadásul van egy olyan érzésem, hogy visszakerül a testvériségbe is.

- Akkor lesz esélyetek tisztázni a gondjaitokat. Mert vannak. Ne is tagadd! – fogta meg Xhex a lány kezét. – Nem ittál vámpírvért mióta ő elment. Előbb vagy utóbb muszáj lesz, mert rosszul leszel. – aggódott barátnőéjért.

- Még anno megígértem neki, hogy csak belőle iszom – suttogta szomorúan, mert érezte, hogy ezt az egyességet csak ő tartotta be kettejük közül. Ezt persze senki orrára nem kötötte. Közben csipogni kezdett a barátai mobilja. A király szétküldte az esti megbeszélés időpontját. Nalla pedig továbbította rég nem látott szerelmének. Aztán kopogás után Bella jött a szobába. Megijedt, mikor meglátta lánya könnyáztatta arcát.

- Mi történt, kislányom – ült le mellé az ágyra.

- Minden anya. Az történt. Nemsokára megtudod. Ne félj, semmi gond – tette hozzá, mikor észrevette édesanyja rémült arcát. Nem fogja megtagadni saját magát. Még a szülei kedvéért sem, döntötte el. Xhex és John még maradtak egy ideig, aztán indultak készülődni a gyűlésre. Bella megsimogatta a lánya arcát.

- Minden rendbe jön – köszönt el lányától és a hálószobájuk felé indult. Parancsolója is akkor ért az ajtóhoz. Visszaértek a harcosok.